Érzem a vesztem
Ugyanis az Edictummal szórakozok, és hozzászólásokat írok. Én mindig hozzászólásokat írok, amikor érzem, hogy valami nem fog sikerülni. Pl. a nyelvhelyességnél a nyelvhelyességre koncentráltam és ötös, a fakultatív írásnál a történetre és megvan a maximális öt pont Sajtóműfajokból is. De ez nem fog menni. Mindegy, komolyan mindegy és tudom, hogy ez szánalmasan hangzik, de nem hatnak már meg. Tegnap veszekedtünk is emiatt, de már ez sem hat meg, meg az sem, hogy tíz perc múlva "édes, kicsi lányom" voltam.
Szótár, számológép, pénztárca (fehér forrócsoki kell most), bérlet, kabala zsiráf (aki kreatívan a Navi nevet kapta) és kabala öngyújtó, amit Doltól kaptam és ami eddig nem hagyott cserben, de ma még esküszöm rá is gyújtok valamire vele. Megvan a ruhám, smink, haj kész tolltartó (baszics, oké, betéve), könyv hazaútra, telefon feltöltve, még meg kell találnom a fülesem, aztán öltözés, nyakláncok és itthon se vagyok.
Legyen már csütörtök este. Mentalistát akarok nézni és felszabadult akarok lenni. *-*
Amúgy, a harmóniakártyám szerint, ma megint rámtalál a szerelem. Lehet nem is a szerelem vak, hanem én vagyok? :D Mindegy, most ez sem érdekel. Sálálálá uhuhuh áh ^^
Annyira szánalmas
"Az angol produkt szóból származik"
"A promotion szó kiajánlást jelent"
Ezen kívül annyi minden _értelmes_ dolgot el kellett volna magyaráznia annak a két tehetségtelen, barom tanárnak, ahelyett, hogy ők ebédelnek, meg csacsognak, mi meg csak úgy ülünk egy teremmel arrébb és várjuk a csodát.
Senki se menjen a Szinergiába, mert baromira megszívja, főleg a pécsi tagintézménybe. Ez nagyon szánalmas. -_-"Holnap reggel vizsga. Bukni jajdejajdejó...
És igen szomorú, hogy nincs olyan ember, aki azt mondja, hogy sikerülni fog neki.
Mozgalmas reggel
Akartam hozni valamit, aztán rájöttem, hogy nem lesz időm elkészíteni, így a bé verzió, hogy veszek valamit, kivéve, ha hat perccel a vonat indulása előtt lépek ki a kapun. A hosszabb úton mentem, ami szerintem a rövidebb, de mindegy. Sokkal motiválóbb, ha az állomás bejáratát nézi az ember, ahelyett, hogy az elsuhanó vonatot látná.
Út közben először elengedtem magam előtt egy gyíkocskát, akit az utolsó pillanatban láttam meg, aztán a sarkon túl két csigusznak segítettem a gyorsabb átkelést, és hogy ne lépjen rájuk senki, aztán még elengedtem néhány brekit is. Jön az eső, lehet Pesten esik is már, mert ahogy megyünk felfelé, egyre hidegebb van. Lőrincen még kifejezetten melegem volt, most pedig, így másfél óra után meg szeretnék fagyni kicsit néha, de olyan jóleső ez a borzongás, hogy nem veszem fel a bolerómat, amit most nem szeretnék a vonaton hagyni. :D
Éppen most jött a kalauz néni, Kurdon voltunk, most már a pusztában állunk. :D Elkérte a diákomat és kaptam egy három szótagos Aaa-t a képemre és azt, hogy ott nagyon csini vagyok. Még nem utaztam ezzel a kalauz nénivel, de nagyon aranyos, csevegtünk néhány mondatot és úúú, bárcsak mindig ilyen cuki nénik lennének. Tipikus utasbarát, akitől megjön az ember mosolygáshoz való kedve.
Az innivalómat is otthon hagytam, de körömlakk az persze van nálam, mondjuk még szerencse, hiszen lepattogzott az egyik körmömön a lakk, így gyorsan visszafesthetem. (:
Ez a 700. bejegyzésem
Unatkozom, és arra gondoltam, hogy elkezdek visszaolvasgatni, de rájöttem, hogy inkább nem kellene, vannak ön-és közveszélyes dolgok, amiket nem biztos, hogy látni szeretnék. Igazából nem tudom, hogy mit csináljak. Tényleg unatkozom, x ideje egyedül vagyok itthon napközben. Tanulnék, de mivel a tanár se járt be órára, én se tudom, hogy mégis mit kellene tudnom. Van kb négy és fél napom, hogy megtanuljak angolul. Ez sem érdekel különösebben. Ez nagyon fura érzés, mindig igyekeztem jól teljesíteni és várom a szombatot, hogy suliba menjek, de ez az itteni... tényleg nem tudom mi ütött belém, de tényleg nem érdekel. Különben is a reklám miatt csináltam, nem a külkereskedelem miatt. Nem érdekel az áruszállítmányozás, nem érdekel az akasztófázás, sem a könyvelés, nem érdekelnek a gazdasági események, nem akarom, hogy a mérleg két oldala megegyezzen és nagyon nem érdekel a minőségbiztosítás. A szakdolgozatomnak sincs köze ezekhez, ez is egy az egyben marketing. Én voltam a barom, hogy ide jöttem, de az első évben voltak tanáraink, most meg abból állt az év, hogy hat helyett délben szálltam fel a vonatra, mert a tanár haza akart menni inkább vagy be se jött.
Borzalmas érzés, hogy nem érdekel semmi. Valahogy már nem akarok valaki lenni. Inkább senki lennék. Inkább nem lennék senki.
Marha jó
Ha eszek az a baj, ha nem eszek az. Nem kurvára mindegy, hogy mit csinálok? És ha bánatomban eszek vagy nem eszek? Olyan mindegy nem? Egyedül vagyok, minden nap órákon át baszogatnak itthon. Miért nem csinálhatok valamit anélkül, hogy lebasszanak?
Most már biztos, hogy kurvának állok és elhúzok innen a világ másik végére, nevet változtatok és leszek valaki.
Van netem...
Amíg nem volt, sokat gondolkoztam. Talán egyszer el is mesélem a gondolataimat. Most azonban Mentalista 4x22 "So Long, and Thanks for All the Red Snapper"
Imádom *-*
Hogy a vizsgám átteték.
Az ötös buszt.
A kettős menetrendet.
A nem járó villamost.
Kártyázni.
Kávézni.
A hátsó kertet.
A munkaügyeket.
Ahhoz képest, hogy mennyire ideges voltam, ez az este remek volt. A reggel meg vicces. Hamarosan újra megpróbálkozom azzal, hogy elérjek egy ötös buszt. Imádom a napi kihívásokat. Az ötös busz az élet nagy kihívása.
Pesti akarok lenni. Határozottan. Imádom.*-*
Indul a mandula
Kihívás
Boltba menni
Ebédet főzni
Hajat mosni
Spájzt rendbe tenni
Szekrényt lepakolni
Ruhákat átválogatni
Szekrény polcait elrendezni
Fűszertartókat készíteni
Holnapra összecsomagolni
Gépet rendbe tenni.
Megcsinálni a táska díszét.
Amúgy van wifim. Három szerelő nem tudta megcsinálni, én meg egy kis gondolkodással igen. Erről ennyit. Nem morcogok, a lényeg, hogy van. :D
ezerkilencszázhatvankettő egy szívbe vésve
Ma eladtam az összes régi pénzt, mely még emléknek mondható volt. Már elveszett minden, ami elveszíthető volt. Szobrok, vázák, kristály készletek és ékszerek. Nem is a saját ékszereimet bánom a legjobban, hanem azt a szív alakú medált, amit anya a születésekor kapott. Az volt az egyetlen fontosabb öröksége, mellyel rengeteg emlék járt. Emlékszem még arra a karácsonyra, amikor nem tudta kiváltani. Szokatlanul néma volt, mi meg barmok módjára összevesztünk valamin. A nagyi, anya anyukája karácsonykor halt meg, emlékszem rá, hogy egy fehér hintalovat kaptam, hogy akkor este nem érdekelt semmi. Emlékszem, hogy reggel fogtam a kezét, hogy már nem volt ott.
Tegnap megtaláltam Ádám gyűrűjét, pedig azt hittem sikerült olyan mélyre elásnom a sok kacat között, hogy nem találom meg többet. Nem vagyok képes eladni, nem tudom megtenni, mert akkor végleg el kéne engednem őt. Tegnap az ujjamon volt, nagyon rossz érzés volt, a sok emlék, az utolsó percek, minden előjött. Most itt van mellettem, a kávém takarja. Nem tudok rá nézni, nem tudom elengedni.
Anya karácsony után azt mondta, sohasem fogja visszakapni azt a nyakláncot, hiszen beolvasztják, mert nem ment érte, ment, csak már késő volt, éppen késő volt. Olyan furcsa, hogy nagymamáktól, dédnagymamáktól örökölnek az emberek, minden darab egy csepp történelem, egy kis része annak, hogy miként élhetünk mi.
Ma hazafelé elgondolkoztam, hogy én mit örökölök majd, amit továbbadva a gyermekeimnek elmondhatom, hogy mennyi mindent megélt már. Hazaérve anya a kitüntetéseket kereste és nem érti miért ragaszkodom annyira egy érméhez. Talán azért, mert nekünk már nem maradt semmi a múltunkból csak egy érme, hiszen, ha odaadja a kitüntetéseket is, tényleg nem marad semmi.
Gyűlölöm, ha szóba kerül az anyagi helyzetem, hogy mennyi van nálam, hogy én miért nem iszok méregdrága kávét mondjuk. Gyűlölöm, hogy azok, akiket a barátaimnak mondhatok humorizálnak, vagy ironizálnak ezen. Gyűlölöm, hogy felnőtt emberek nem fogják fel a szavaik súlyát. Gyűlölöm, hogy Barnus megérti, de a nála idősebbek nem. Gyűlölöm, hogy attól ahol és ahogy élek érezhetően kevesebb vagyok, mint ők. Gyűlölöm, hogy erre legyintenek, amikor kibukik. Gyűlölöm, hogy így kell élnem. Gyűlölöm, hogy a táborral fenyegetnek, hogy ha nem megyek akkor más sem lesz. Gyűlölöm, hogy nincsenek lehetőségeim. Nem vagyok kevesebb attól, hogy nincs nyelvvizsgám. Nem azért nincs, mert tehetségtelen vagyok hozzá, hanem mert nincs miből félretenni.
időjárás
Állítólag három nap múlva itt a nyár. Jó lenne. Ez az esős időszak már harmadik napja nem jön be. :\ Nincs is esernyőm, szóval nagyon nem kéne, hogy essen. Hétkor akartam kelni, öt lett belőle, de úgy gondoltam, akkor pótolok egy-két hszt, annyival is kevesebb marad, hát nem így tettem, vagyis még tehetem, ha gyorsan meg tudom csinálni a hajam. Nem tudok miről írni, valahogy unalmas és szürke minden. Egy hónapig itthon vagyok, valószínűleg ez idő alatt be fogok csavarodni módszeresen.
Ma elmegyünk Laneyvel shoppingolni, vagyis én csak kísérem, de legalább csinálunk valamit. Sütni is akartunk, de drágábban jön ki a pécsi közlekedés, mint a süti szinte, na ez az, ami már gázos. Májusban sütünk, szent fogadalom, be lesz tartva. Májusban csinálok két talit, a kettő között levizsgázom az OKJ-s csodából, utána meg nekiállok szépen a fősulis témának. Feltéve persze, ha nem dobnak ki, mivel semmi válasz, így nem is nagyon aggódom. Lenne egy csomó elintéznivalóm. Írnom kéne egy szép üzit és társai, ehelyett indiai zenét hallgatok (Cassie nem röhög) és kortyolom a kis kávémat. Jól indult ez a nap, remélem jól is folytatódik majd. ^^ Jó lenne, ha jó lenne.
No, megcsinálom a hajam, írok üzit, a többi majd elválik. Sophie tudom, hogy boldog lenne, ha megtenném a hszezést is. Én is.
Jövő szombaton tali. (:
Fél hatos beszélgetés
- Milyen a fekete színű csibe?
- Hát amilyen a fekete színű tyúk is.
- Nyilván a fekete színű csibéből lesz a fekete színű tyúk is.
...
- Igaz annak is sárgának kéne lennie, lehet kicsit bennégett.
Szép dolog egy félálomba lévő beszélgetés. Kelnek ki a kiscsibék, amiket Balázsék keltegetnek, így a család összefoglaló nevén gyereknek hívott tagjai ülnek a gép előtt és drukkolnak, mint akik még nem láttak ilyet. (:
